Himalája Expedíció

Zsolt gondolatai:

Egy éve veszítettük el Tibit.

2012 május 5-én, reggel csak nekem volt alkalmam elbúcsúzni tőle. Egyáltalán nem véglegesnek szántuk azt a búcsút. Még talán egy kicsit ingerültek is voltunk. Kényelmetlen éjszakáink és fárasztó nappalaink voltak az Annapurnán, míg a méteren töltött éjszakánk után döntött a visszafordulásról.

Hosszasan egymást segítve – akadályozva pakoltunk, míg egyszer csak a velünk együtt lévő csapatok mind elindultak felfelé. Nekem igyekeznem kellett utánuk. Tibi útban volt.

Kicsit ingerült, türelmetlen lehettem, de egymást átölelve, válveregetve, minden jót kívánva búcsúztunk el, amely után ő lefele indult.

Nem véglegesnek szántuk, de az lett és bennem nagyon felértékelődött.

Lajos gondolatai:

Képek!

Valahányszor csak ránéztem, mindíg Woyczek Kurtyka jutott eszembe. Ez a hasonlóság! Persze sapkában, pehelyben, szemüvegben meg fáradtan még inkább! Az étkező sátor homályában, két drót a fülben. Másfél méterről se hallott meg semmit. Beethowen, Mozart, vagy Brams mindent kizárt. Hiába, a klasszikusok erősek. Ha sikerült a hangzárat föltörni, naív, segítő mosollyal jött a zavart kérdés-tessék?

Még egy kép: Teljes menetfelszerelés, 2 síbot, hátizsák, szemüveg- nap is-, alsó sapka, nagykarimás sapka, áll alatt fixálva, rajta sisak -kissé ferdén-. Ajánlottam a kollekció kiegészítéséhez svájci sapkát a kupac tetejébe. Csak eresztett mosolygás jött válaszul. Azt hiszem így láttam utoljára Tibit, indulásra készen. A harmadik nyolcezres expedícióján.

Hangok!

....úgy döntöttem visszafordulok, lemegyek az alsó hármasig, nem érzem magam készen a csúcstámadásra.

- Persze, helyes döntés. Pihenés a kis-hármasban és holnap Zsolttal le!

Du. fél 5.,....Mégis lemegyek a kettesbe, az kényelmesebb, jobban lehet pihenni. A kuloarban vagyok egy kicsit sok a friss hó, mellig ér, nem találom a fix kötél másik végét, de meglesz és megoldom , ne izguljatok a kettesből jelentkezem, helló!

Ezt hallottam utoljára Tibitől!

Nyugodt utad legyen tovább a "kettes" felé Tibi!

Horvát Tibor emlékoldala

Nyugovóra jutott az alaptábor.

Utoljára még a hármas tábor elérésének nehézségei borzolták a kedélyeket. A koreaiak úgy erőltették, hogy már a csúcsot is szerették volna elérni. Végül május 2-án sikerült is utat találni a hármas tábor magasságához, de mivel szeles, viharos, többet havazós időjárás lett, mindenki leszivárgott a fenti táborokból.

Talán már nem jön újabb csapat, hallani lehetett indiaiakról is, de egy bangladesi lehet az, aki az irániakkal együtt van.

Próbálom összefoglalni a csapatokat:

• A sevensumits szervezésben: - 2 spanyol( Oscar Kardiach, Luis), 3 kínai, 6 koreai, 4 magyar (1 szlovák),
• Thamserku szervezésben: Carlos Soria és csapata négy spanyol és serpáik.
• Külön szervezésben: két iráni + egy bangaladesi és olaszok érkeztek utoljára négyen.

A serpák és az alaptábori emberek számát megsaccolni is nehéz. Nagyjából mindenkire jut egy serpa, ezt az arányt csak mi rontjuk, de talán sikerült megbeszélni és nem lesz belőle több feszültség.

A különböző szervezések serpái együtt dolgoznak és beosztják, hogy mindenki vegye ki a részét az útvonal kiépítéséből. Egyelőre arra jutottunk, hogy most, mivel az akklimatizáció nagy részén túl vagyunk mi is besegítünk akár a cipekedésbe, akár az útvonal építésbe. Ezt már próbáltuk is a hármas felé a koreaiakkal, csak nem nagyon volt ott, akkor amiben segíteni.

Még hátra van a négyes tábor és a csúcsmászás, ha lehet mi is viszünk fel köteleket.

Az olasz csapatból csak nagyon keveset láttam, amikor elmentem a sátruk mellett az egyes táborban április 29 reggel. Pedig náluk is van egy nő, az irániaknál még egy. Így az alaptáborba a kínaival együtt összesen 3 nő van.

Az iráni lány jól beszél angolul és amint megérkezett, mindenkivel felvette a kapcsolatot az alaptáborban. Rólunk már mindent tudott, trekkingesünk, Kovács Gábor minden részletről felvilágosította, amikor találkoztak útközben. Gábor lefele tartott a vidékről, az irániak meg fel. Úgy érkeztem le a hegyről, hogy hópárducként üdvözölt. Irániakkal szinte mindig találkoztunk expedícióinkon és így van néhány közös ismerősünk is. Sajnos tőle tudtam meg, hogy Mehti Amidi az előző nyáron eltűnt egy viharban a Mont Blanckon. Együtt voltunk 2011 tavaszán a Lhotse csúcsán, barátkoztunk.

A koreaiaknál van egy rokkant mászó is. Mind a tíz ujja lefagyott 1991-ben a Denalin. Több nyolcezres csúcsa van és e mellett még síel is. Kimnek hívják, ez Koreában olyan Pista szerű – gyakoriságú név.

A kínaiak, közvetlen szomszédjaink, kedvesek, szeretnek fotózkodni, de keveset lehet velük beszélni kommunikációs nehézségek miatt. Pekingiek, a nőnek öt éves gyereke van, hetente mossa középhosszú fekete haját. Serpával oxigénnel mennek majd csúcsra, miután egyszer voltak a kettes táborban.

Az iráni lány (Pillangó a neve) néha túl sok információval is szolgál: május másodikán azzal jött, hogy fent a koreaiak összeverekedtek a serpákkal. Utána volt alkalmunk puhatolózni, hogy mi is volt, de semmi, legfeljebb vita. Az viszont igaz, hogy az Everesten volt némi balhé nemrég. Több forrásból is halható, hogy az útvonalat építő serpák összekaptak olyan mászókkal, akik serpa nélkül, más utakon jártak arra. A kereskedelmi expedíciózás nagyiparrá vált, amelyből a serpák egyre nagyobb szeletet igyekeznek hasítani. Elég agresszívvá válnak olyanokkal szemben, akik nem ügyfeleik. Eddig ez leginkább lopásokban nyilvánult meg velünk szemben (2002 – sátrunk, felszereléseink az Everest déli nyeregben, 2005 – sisakjaink a K2 egyes táborában, 2011 – jégcsákányom a Lhoce csúcsa alatt), de tudunk ennél súlyosabb esetekről is másokkal szemben. Összességében, sajnálatos, hogy szabályozatlanul rossz irányba halad a hegyivezetős biznisz a Himalájában, amelynek már van jó néhány kemény története.

Uli Steck és Simone Monro elégé meghatározó személyiségei a jelenlegi expedíciós élvonalnak, hogy talán a most velük történt balhé felhívja a figyelmet reálisabb szabályozás szükségességére.

Május 5-én nekivágunk mindhárman és a délelőtt során a kettes táborba szeretnénk érkezni. Nem teljesen kedvezőek a hóviszonyok, meg az időjárás, de talán sikerül 6-án a hármas tábort is elérnünk.

Elvileg ez lesz az utolsó akklimatizációs túránk, amelyet az alaptáborba kipihenve, május közepe előtt mi is alkalmasak leszünk a csúcsmenetre.

EZs

Tegnap nem tudtunk a kommunikációval foglalkozni, mert elromlott az új agregátor berántó szerkezete. Sin barátommal egész nap szereltük, még ma reggel is. Most megy!

A sherpa probléma, bizony az is időszerű, hallottunk simone Moroék ügyéről is. Véleményem szerint, ha ebben a szezonban, illetve a végén nem születik a sherpákat foglalkoztató irodák és a mászók között egy ezirányú egyeztetés (össz. Himalájára vonatkozó, Nepali Alpin Szöv., vagy Turisztikai Minisztérium) akkor komoly bonyodalmakra számíthatunk a közel jövőben! Legfőbb probléma egy generáció váltás és a színvonal hírtelen esése a szolgáltató részéről. Ebben a sherpáknak nagy szerepük van! Azt veszem észre, hogy az amúgy színvonalas Sewen Summit szolgáltatási rendszere is jelentősen visszaesett. Nincs ellenőrzés, fiatal tapasztalatlan és felkészületlen a gárda java, tiszteletlen és pökhendi.A régi, tapasztalt erők kikoptak! Utaltam már a szakácsra, aki teljesen felkészületlen és pofátlan. Lecseréltük, nem ő a szakácsunk, csak ez 3 hetes leisztung, haragvással és vitákkal. Miközben a paradicsomleves: melegvízben leforrázott! , égetett, büdös, fokhagymalé! (paradicsom semmilyen formában nincs benne!) Naponta 2x is, ha úgy gondolja! Tehát szolgáltatás! Elsőfokon hiányzik az ellenőrzés. Az irodák gomba mód szaporodnak és ezzel hígul a szolgáltatás színvonala is!

Van ellenpélda is. Itt ténfereg közöttünk, a másik közösségi sátort ékesíti sőt, ennek a nemzetközi csapatnak a vezetője (papíron), egy Európai illetőségű mászó! Tavaly az Annapurnáról lejövet, jégcsákánnyal támadt egy perui társára, mondván az ellopott tőle ezt s azt. Ha nincs a helyszínen Erőss és Földes és nem lépnek közbe,ki tudja, hogyan végződik az affér, talán meg is öli?

Szóval, hallunk ilyesmiről is, nem árt egy alapos egyeztetés!

Mindezek után, túl vagyunk egy kiadós,szeles hóviharon, esett 15-20 centi és jó az idő. Még kicsit szeles, de holnap el lehet indulni a hőn várt hármas tábor felé és 2 nap múlva, akár egy jobb túrával el lehet érni a négyes környékét úgy 7500 méter körül és be lehet fejezni az akklimatizációt. A következő körben indulhat a csúcstámadás a részünkről. Azért emelem ezt ki, mert a többiek, az oxygénesek nagy valószínűséggel 1-2 napon belül nekilódulnak és nagy lesz a tülekedés a csúcszónában. Véleményem szerint a többség nincs fölkészülve, de ez legyen az ő gondjuk! Az oxygén palack és a sherpa kíséró nagy úr! Tehát: holnap hajnalban a kelő nap előtt indulás a kettesbe és holnapután a hármasba: Jaro, Erőss És Peti!

Még mindig alaptábor! Azzal a kis hírújsággal, hogy koreai barátaink keményen dolgoznak és el is érték a hármas tábort. De nem akárhogy!

Történt ugyanis, hogy sherpáik munkakedve egyre csökkent és már nem akartak tovább dolgozni, főleg fejlámpa fényben. Mit tesznek erre az elhivatott, motivált, kemény dél-koreai kollégák? Hirtelenjében jól elvertek 2 dezertáló sherpa komát és helyreállt a rend, ment minden, mint a karikacsapás, van hármas (a kulcshelyzet) mehet a csúcsirány.

Kis kitérő még a sherpákra! Hígul a mezőny. Tele vagyunk fiatal, pökhendi legényekkel, akik jóval többet hisznek magukról. Illetlenek, tiszteletlenek, tudatlanok. Nem kell csak a szakácsunkat és udvartartását említeni. Persze van 1-2 rendes is. De a tendencia ez! Nem árt egy kis rendreutasítás, hamár fizetnek nekik! Rohamosan kezdik elfelejteni, hogy a megélhetésüket fedezik az expedíciók, trekkingesek és egyéb kirándulók, utazók. Az alaptábori legények is naphosszat lődörögnek, hallgatják a telefonzenét, a budiból kidől a szar, nincs kézmosó csak bizgatásra és egyre több minden csak bizgatásra. Régebben ez magától értetődő volt. Régebben! Most meg újabban van! Vagy itt is égtáji problémák vannak: a Himalája legkeletibb nyolcezresénél vagyunk. Hacsak az nem?

Ha semi éghajlati tényező nem gördít akadályt, holnap hajnalban útrakel a csapat, irány a hármas tábor!

Zsolt beszámolója az elmúlt napokról:

Április 28: Peti reggel felment és elbontotta a sátrunkat az egyesben. Rengeteg üres sátor közül választhatott éjszakára.

Április 29, 2 órakor ébresztő számomra az alaptáborban. Pakolok és 3 óra előtt elindulok. Az alaptábor és a hegyoldal között nem túl nagy a távolság, de kellemetlen törmelékes, jeges bukdácsolós szakasz. Már nincs miért visszafognom magam, jó ütemet is kellene mennem, hogy a megbeszélt 6 óra körül elérjem az egyes tábort. Nincs hideg, csak annyira,amelyben a legkellemesebb az erőfeszítés.

Gyönyörű holdfény van, egyedül a hatalmas hegyoldalban, szép haladással. Öt órakor rám virrad, jól haladok a jéglépcsők átmászásában is, 6:30-kor köszöntöm Petit az egyesben. Nemsokára együtt indulunk tovább a kettes tábor felé. Az egyes táborunkat ezzel megszüntettük és ezentúl az alaptáborból ezer méter szintkülönbséggel és 6-7 órás menetidővel érhetjük el a kettes táborunk sátrát.

A reggeli nap is nagyon erős, de még nem olvasztja fel a hófelszínt. Jól haladunk, bár a nyomokat sok helyen elfújta a szél. Látjuk a kettes táborban mozgolódókat, mielőtt elérnénk, kilenc körül, nagyobb csapatot látunk elindulni felfelé. Fáradtan menekülünk be a meleg elől sátrunkba, értékelve minden hűvös fuvallatot.

Az alaptábori rádiózásunkkal meglepő hírről értesülünk, miszerint a koreaiak csúcsmászásra
indulnak.

Délben ássuk ki sátrunkat, hogy kicseréljük az egyes táborból felhozott nagyobbal. Az elbontottat majd a következő táborba visszük. Fentről hárman jönnek le, két kínai és egy serpa, ők indulnak is vissza az alaptáborba. A hármas tábor felé serpák eltűntek a meredek terep jégfalai fölött.

Délután három körül látjuk őket visszatérni. Nem leplezik fáradságukat, egyikük a sátrunk mellé rogyva, rekedt suttogó hangon számol be:

- Nincs út. Túl sok nagy hasadék van, nem lehet átkelni.
- Akkor mi lesz? Létrák kellenek?
- Igen Katmanduból kell létrákat hozni.

Hát az eltart egy ideig.

Irodánk fő serpája is beszámol:

- Egészen más a gleccser, mint tavaly. Csak létrákkal lehet átkelni a számos nagy hasadékon. Ők nagyon fáradtak, mennek is lefelé az alaptáborba. Mostanában nem lesz hármas tábor.

Délutánra beáll a megszokott felhőzet, havazgat. Óriási terhekkel érkeznek serpák. A koreaiak csúcsmászását jöttek előkészíteni. Velük mi is nekivághatunk a következő nap. Nincs esély a hármas tábor magasságát elérni, de legalább magasabban működünk egy kicsit, ha lehet próbálunk segíteni az útkeresésben, építésben (kötelek rögzítése). Szürkületben, rossz időben a kinti hangzavarból sejtjük, hogy a koreaiak
is megérkeztek.

Április 30, reggel várunk a melegre. Nincs miért hidegben elindulnunk felfelé, a nap nagy részét úgyis napon kell töltenünk. Nyolc órakor éri el a nap a kettes tábor sátrait, nem sokkal ez előtt indultak el a koreaiak serpái, öten, felfelé.

Összeszedelőzködünk és indulunk utánuk. Visszanézve, hárman még jönnek, egyikük elég nagy tempóban, utol fog érni. Éppen egy függőleges gleccserlépcső megmászásába kezdek, amikor kiabál utánam, hogy innen más út lesz. Kicsit nehéz tisztázni, hogy ki is ő, végül (talán) olyan serpa, aki tud koreaiul és éppen az új útvonal kiépítésén dolgozik. A másik két felérkező, koreai, az egyikük Sin az alaptábori áramfejlesztő szerelőmester. Mindent kameráz, és mindent kézben tart: hol mennyi a kötél, honnan vágni neki és próbálkozni új útvonallal.

Fentről Peti ereszkedik le, hátizsákjára van csatolva egy nagy tekercs kötél. Van még vagy három, és némi általunk átláthatatlan hangzavar káosszal, végül elindulnak a jégfalak alatt. Hatezer ötszáz méter fölött vagyunk és egy felfele vezető út zsákutcába vezetett, ráadásul az oda felvitt köteleket még nem lehet visszabontani, mert az egyik csapat serpái rengeteg felszerelést (oxigén palack, sátrak) hagytak fent. A koreaiak oldalazó mászását figyelve, közel délig kitartunk, hogy hátha van amiben mi is segíthetünk, de elég sok erős serpájuk van és lassan eldöntjük, hogy lemegyünk az alaptáborig. A kettes táborban még várakozunk, hogy a délutáni felhők enyhítsék a forróságot, majd egy lefelé induló serpa csapat nyomán mi is elindulunk. A hírek szerint a következő nap újabb nagy serpa összefogással, útvonalkeresés - kiépítés kezdődik a hármas tábor felé. A koreaiak meg sem állnának a csúcsig (erős serpák és oxigén támogatásával, egészen másképpen gondolkodnak mint mi). Nekünk van időnk pihenni, akklimatizálódni, újabb felmenttel a hármas tábor és hétezer méter fölé jutni, majd csak az után, de még mindég május első felében gondolkodhatunk a csúcsmászásban.

május 1.

EZs