Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Lajos beszámolói

A túránk elején (április 3)

Elérkeztünk a járható út végére.
Talán a helyiek csak tudják mi a falujuk neve, de nem tudunk odáig jutni a kommunikációban, hogy kiderítsük. Talán Khanidingbe, de nem biztos, majd csak kiderítjük, beazonosítjuk a térképen.
Mivel korra reggel indultunk, már kilenc körül ide érkeztünk és a teherhordókra várunk. Jó esetben jönnek és délután egy kicsit gyalogolunk.
Mivel a teherhordókkal egyre nehezebb a helyzet felszereléseink nagy részét Katmanduból felküldik az alaptáborba helikopterrel.
Bizonytalan, hogy hány napig megyünk fel és hogy hol lesznek a megállóink. Falusi ellátásunk lesz, mert sátrat sem hozunk. Szállásunk és élelmezésünk olyan lesz mint a helyieknek. Remélem túlélhető akklimatizáció lesz az alaptábor elérése.

Dardzseling (április 1)

Kőrösi úton volt Lhásza felé, amikor 1842 tavaszán itt érte a halál. Akkor még a Himalájai térképezés, felderítés, hegymászás gyerekcipőben járt. Jobb lenne ma is azt látni, amit ő akkoriban: kevesebb ember, a szennyezés fogalma nélkül.
Dardzselingbe való utazásunk elég lassú, zötykölödős volt egy szűkös autóban. Az alföldről elég meredeken kapaszkodunk fel a szerpentineken, ahol a tea ültetvények váltakoznak a dzsungellel.
Az út mindenhol szűkös, nehezen férnek el egymás mellett a járművek. Dardzseling meredek hegyoldalakon terül el, lepusztult, túlzsúfolt épületek és koszos, szűk utcák, halmazaként. A híres teatermelő vidék jelentős, mint történelmi, turisztikai szempontból.
Ez a hely szép lehetne, kétezer méterrel a tengerszint felet, dzsungellel körbevett, jó klímájú vidék, ahonnan még a párás tavaszi időszakban is reggelente rálátni a Kancsendzönga csúcsaira. Az angol gyarmati idők kedvelt üdülő helye volt,a felderítő hegymászó expedíciók indulási helye. Itt bérelték fel annak idején a teherhordókat, amelyek közül a serpák magashegyi szakmunkássá váltak.
Ma az indiaiak kedvelt turista célpontja olyan hegymászó intézettel, ahol nagy nimbusza van a hegymászás küzdelmein át a nemzeti érzelmekre hatni. A vidék nagyhatalmai katonásan fogják fel a teljesítményeket. Indiában, akárcsak Kínában a katonaságnak van pénze, lehetősége hegymászó expedíciókat indítani, ám olyan teljesítményekre büszkék, amelyek manapság az átlagos kereskedelmi expedíciózás szintjének felel meg és annyira távol van a világ élvonaltól mint az ötvenes évek maraton eredménye a maitól. Ma már nem kell katonásan szervezni, irányítani egy expedíciót hiszen minden megfizethető szolgáltatássá vált. A normál utak serpákkal és oxigénnel könnyített próbálgatása lemaradást jelent, mint a parittya a drónhoz képest. Ezek a gondolatok fogalmazódtak meg bennem, miután tiszteletünket tettük Körösi Csoma Sándor sírjánál és ellátogattunk a helyi állatkertbe amelyen keresztül be lehetett jutni a „Himalayan Climbing Institut” -be is amelyet 1954-ben hoztak létre, a Csomolungma első megmászása után. Itt kissé háttérbe szorultak az angolok, Hillary. Viszont nagy jelentőséggel van kezelve Tenzing, akinek itt vannak kiállítva hegymászó szerelései és kitüntetései.
Az állatkert nem is annyira rossz, közepes körülmények között néhány jellegzetes himalájai fajt lehet látni, mint a hópárduc, vörös panda, fekete medve, farkas, tigris.

Repülőről (március 31)


Erőss Zsolt fényképe

A Himalája térségeiben a legjobb helyi járatú kisrepülőgéppel utazni.
Az autós közlekedés lassú, forgalmas, poros, szemetes.
Március 31-én reggel szálltunk fel Katmanduból a Jeti légitársaság harminc fős gépével. A magassággal tisztább légrétegeket értünk el és gyönyörű rálátásunk nyílt az óriás csúcsokra.
A Csomolungmát a legkönnyebb beazonosítani a róla húzódó felhő zászlóról, amelyet az erős szél okoz. A Kancsendzönga csoportja is tisztán látható, a felvételeinken az útvonalat is beazonosítjuk, amelyen jó lenne feljutni.

Szezon (március 29)

Katmanduba érkezve már üzenet várt minket a Himalája krónikásától, aki rögzitt minden expedíciós eseményt. Miss Holly már elég idős és mostanában embereket küld maga helyet egy kitöltendő nyomtatvánnyal: az expedíció neve, útvonala, tagjai, eddigi eredményeik, foglalkozás ilyesmik.
Már tavaly is vele találkoztunk, most én is megkérdeztem, hogy ő meg hol él. Nagyon agilis középkorú szőke nő, aki él Svájcban, Németországban, talán Amerikában, de a legtöbbet Nepálban. Érdekes, mint ahogy a mi foglalkozásra adott válaszaink is. A kereskedelmi expedíciókban a nyugati világ jól kereső ügyvédjei, orvosai, újságírói, menedzserei vannak. Mi is magunkra húzzuk az általános „menedzsert” de az nem elég, határozzuk meg konkrétabban! Hegyi vezető, ipari alpinista, rendezvényszervező. Jó munkásemberek vagyunk, csak nem olyan hétköznapi életvitellel – megélhetéssel. Jaro megfogalmazása tetszett: „King of the life” - az élet császára, így csinál sok mindent.
Megtudtuk, hogy a szervező irodánk legalább 15 fős összevont expedíciót indit a Kancsendzöngára és hogy már néhány napja úton is van kínai, koreai csapat. Oscar vezetésével, aki idősödő katalán mászó és már legalább háromszor próbálta ezt a hegyet. Talán csak ez van neki hátra a tizennégyből. Tavaly egy alaptáborban voltunk az Annapurnán. Neki sikerült és még a Dhaulagirire is felment utána.
Elmentünk az irodába hagyott felszereléseinkért. Mingma új helyre költözött, Katmandu tibeti negyedének közelébe. Nem egyszerű megtalálni, hiszen itt az utcáknak nincsen nevük, legfeljebb a negyedeknek, csomópontoknak, a körgyűrűnek, némelyik főútvonalnak. Taxisunk többször telefonon egyeztetett mire megtaláljuk.
Jól megy a bolt vadi új palota, szép kerítéssel körbevett nagy telken. Kissé félkész állapotokat suvickolnak emberek, Mingma meg kissé szétesve az expedíciós idény szervezésébe.
Visszafelé megpakoljuk a taxit és még egy ausztrál is beszáll, aki mesél: már elkezdte az akklimatizációt, amikor értesítették édesapja megbetegedéséről. Most szervezkedik, hogy hazajusson. Rengetegen vannak az Everestre de még a Lhocéra is, sajnálja, hogy ki kell hagynia az idényt.

0 Tovább

Sajtótájékoztató

MEGHÍVÓ

A „Magyarok a világ nyolcezresein”

sorozat újabb expedíciója!

A KANCSENDZÖNGA (8586 m, Himalája-Nepál)  2013 Expedíció

a március 27-i indulást megelőzően

sajtótájékoztatót tart, melynek

IDŐPONTJA: 2013, március 26. (kedd), 11:00

HELYSZÍNE:    Nemzeti Színház   (nézőtéri büfé)

(Budapest, IX. kerület, Bajor Gizi park 1.)

Szeretettel várjuk!

Erőss Zsolt, Kollár Lajos

http://himalajaexpedicio.postr.hu/

0 Tovább

Magyar Himalája Expedíciók

A „Magyarok a világ nyolcezresein” elnevezésű expedíciós sorozatot (Kollár Lajos, Erőss Zsolt és Mécs László) a 2002-es, sikeres Everest mászás után indítottuk el azzal a céllal, hogy földünk 14 nyolcezer méternél magasabb hegycsúcsát mássza meg magyar hegymászó és az ezzel kapcsolatos életmód-sport értékeket népszerűsítse!                                                                                                    

Erőss Zsolt, balesete utáni gyors felépülése lehetővé tette programunk sikeres folytatását!

A 2011-es LHOCE (8516 m. Himalája, Nepál) expedíciónk sikere, már a tizenegyediket  jegyezhette!

Következő feladatunk (a 2012-es sikertelen Annapurna kísélet után) 2013  tavaszán a Kangcsendzönga (8586 m. Himalája, Nepál) lesz.

Csapatunk, a „tiszta”, sportszerű mászásra nagy súlyt fektet. Nem használunk oxigénpalackot és magashegyi teherhordókat sem, inkább az alapos felkészülést részesítjük előnyben! 2003-ban létrehoztuk a „Nők nyolcezer méter felett” programot, melynek eredményeképpen négy magyar hegymászónő ért el nyolcezer méter feletti csúcsot!  Közülük Ugyan Anita az első magyar aki  elérte az Everest csúcsát is!

Minden alkalommal filmet, fotót, előadásanyagot készítünk a magashegyek világáról, emberekről, egzotikus tájakról.

Fontosnak tartjuk, hogy ezeket az ismeretterjesztő dokumentumokat élménybeszámolókon ismertessük a sportot, főként az életmód-sportokat kedvelő fiatalokkal egyetemeken, főiskolákon, sportklubokban és az élet számos területén! Eredményeinket példaként állítva az egyszerű kiránduló, túrázó tömegek előtt.

Ösztönözzünk az utazásra, ismereteink gyarapítására, a mozgásra, egészségesebb életmódra, a magyarok megismertetésére távoli földrészeken is!

Környezetvédelmi programunkban, különös figyelmet fordítunk a hegyek tisztaságának megőrzésére,  természeti értékeket féltő szemlélet kialakítására.

A „Magyarok a világ nyolcezresein” csapata rendkívül fontosnak tartja a tömegsport és életmód sportok népszerűsítését az ország határain belül is,  sportolásra és mozgásra felhívó programjaival..

Kiállításaink, élménybeszámolóink, aktív tréningjeink is ezt a célt szolgálják  sikeres expedícióink példáján keresztül, korosztályra való tekintet nélkül. 

Előadásainkon meglepően sok érdeklődővel találkozunk. Tapasztaljuk, hogy élménybeszámolóink hatására mind többen kezdenek kirándulgatni, túrázni, síelni, vagy éppen hegyet, sziklát mászni. Egyszóval: mozdulni!  Utat nyitva ezzel egy jobb hangulatú, egészségesebb életformának.                                                                                                        

Sok  energiát fordítunk a médiumokkal való tartós, jó kapcsolat kiépítésére, főként a sport, a mozgás, a csapatszellem népszerűsítése érdekében. 

Expedícióink rendszeresen és számottevően szerepelnek a médiában. Műholdas kapcsolat-rendszerrel, élő adásban tudunk beszámolni az expedíció munkájáról, média-partnereink segítségével. 

Mindezek mellett, kiadványainkban is (plakátok, naptárak, üdvözlő és ismeretterjesztők) népszerűsítjük a „Magyarok a világ nyolcezresein” programját és annak támogatóit.

0 Tovább

Felhívás a 2013-as Himalája expedíciót segítő árverésre!

A Jeruzsálemi Szent Lázár Katonai és Kórházi Lovagrend a Bamako Rallyn a Lazarus adományt kísérő Citroen gépkocsit tele szignókkal, kísérő filmmel felajánlotta jótékonysági árverésre. A befolyt összeg 1 millió Ft. feletti részével a Magyar Himalája Expedíció 2013 –as útját kívánják támogatni.

   


A felajánló levél teljes szövege itt található:


Magyar Himalája Expedició 2013 – Hungary

 „Magyarok a világ nyolcezresein” részére

segítő felajánlás

Kollár Lajos Úr

„Magyarok a világ nyolcezresein” Kancsendzönga 2013 Expedíció

A Jeruzsálemi Szent Lázár Katonai és Kórházi Lovagrend Magyar Nagyperjelsége nevében  tájékoztatom, hogy  részt vettünk H-Budapest – Bamako Rally 2013 jótékonysági missziós útján. Lovagrendünk  24 tonnás segélyszállítmányt  szállítókamionját kísérte Citroen –Xantia  gépkocsival.

A Citroenben ülő team résztvevői Nyáry Erika szóvivő – nemzetközi sajtó referens, Szakállas Szabolcs filmes és TV tudósító, a  nemzetközi Team vezetője Jordan SanzTena az adományok szétosztását irányították.

A  Budapest-Bamako Rally 2013. január 25-én indult. 

A humanitárius karaván európai szakasza Magyarországtól Olaszországig tartott,  a több száz résztvevőből álló konvoj kompon keresztül közelítette meg az afrikai kontinenst, ahol Marokkóból dél felé tartva, a világ legszegényebb országai közt számon tartott területekre- Mauritániát és Szenegált követően a jelenlegi háborús övezetet képező Mali helyett Bissau-Guinea volt a végcél.

A nagy afrikai missziónk során  a magyar Szent Lázár Lovagrend járműve a Citroen –Xantia gépkocsi iszonyú keményen küzdött az elemekkel, egyszer sem akadt el, az oda-vissza úton összesen 16.500 km-t tett meg,  viszontagságos időjárás -15 C és + 40 C között (hó-sivatag) terepviszonyok mellett.

Úttalan utakon és sivatagi dűnéken keresztül minden szerelés és karbantartás nélkül különösebb technikai probléma nélkül végig probléma mentesen teljesítette küldetését. 

A Bamako Rallyn induló gépkocsik nagy részét szerelni kellett és sok nagy értékű terepjáró felmondta az utat és visszafordult, vagy hátrahagyva gépkocsijukat a sivatagban –vezetői haza repültek. Különlegességként pedig megemlíteném, hogy a Rally jelentősebb résztvevői és missziónk támogatói szignókkal látták el, majd a Rally során begyűjtött aláírásokkal ékesítve hazatért. A Citroen gépkocsi végig a világban sajtó tájékoztatók és filmesek, Bamako –Rally nyerteseinek, Afrikai sajtó referens, Spanyol királyi család –Nagymesterünk H.E. Don Carlos Gereda y de Borbón Marqus de Almazán, Lovagrendünk vezetőinek aláírásával, teljesítve humanitárius tevékenységét  visszatért Budapestre.

A Lazarus adományt kísérő Citroen gépkocsit tele szignókkal, kísérő filmmel és a csatolt melléklettel felajánljuk Önöknek jótékonysági árverésre.  A befolyt összeg 1 millió Ft.  feletti részével a Magyar Himalája Expedíció 2013 –as útját kívánjuk támogatni.

Budapest, 2013 március 5.

Üdvözlettel:

Jeruzsálemi Szent Lázár Katonai és Kórházi Lovagrend

Countess Nyáry Éva DGCLJ-J, DMLJ, SMLJ, PSLJ

Grand Prior of Hungary


0 Tovább

Az expedíció tagjai

Erőss Zsolt (Mogyoród)

13 évesen ismerkedet a hegymászással a Gyergyószentmiklós vidéki Békási szorosban, képzett hegymászóként 1990-től vesz részt a magyar expedíciózásban. Évente ott van a magashegyekbe induló expedíciókban, többnyire sikeresen. Nehéz és új útvonalakat is teljesített, az első magyar számos magas hegy csúcsán. Alapító tagja a „Magyarok a világ nyolcezresein” expedíciós sorozatnak. Média ismertsége az első sikeres Everest expedícióhoz (2002) és balesetéhez a Tátrában (2010) köthető. A jobb lába elvesztése után is meg tudott felelni a legnagyobb kihívásoknak, 2011-ben sikerült 8516 méteres csúcsot másznia és továbbra is esélyes hogy elérheti a föld 14 legmagasabb csúcsát, amelyek 8000 m fölé nyúlnak. Számos kitüntetésben részesült, megjelenéseivel a környezetvédő, aktív életformák hirdetője.


Kiss Péter (Gyöngyös)

Még gyerekkorában megismerkedett a hazai teljesítménytúrázással, kétszer "Az év teljesítménytúrázója" lett. 18 évesen fordult a magasabb hegyek felé, először hazai mászóiskolákban, majd a Magas-Tátra zordabb falain csiszolta mászótudását. Expedíciós barlangász, mintegy 15km-nyi barlangjárat felfedezése kötődik a nevéhez. Első magyarként érte el az Alpok összes (82db) 4000-es csúcsát és egyedül végigmászta a Magas-Tátra főgerincét. Számtalan nehéz alpesi utat teljesített az elmúlt években, a fiatal hegymászó generáció oszlopos tagja. Hobbija a futás, sokszoros maratonista és ötszörös Balaton kerülő.


Jaroslav Dutka (Szlovákia)

A szlovákiai hegymászók élmezőnyéhez tartozik. Nagyon fiatalon kezdte a hegymászást. Sok szép és nehéz úton edződött a Magas Tátrában és később az Alpokban. Ötször mászta az Eiger É-i falát és összesen 35 napot töltött a falban. A Karakorumban  lévő Nagy Trango Tornyok szakértője, mászója. A Szlovák Nemzeti csapattal több nyolcezres expedícióban vett részt: Everest, K2, Cso-Oju, Shisha Pangma. Többször járt 8000 méter fölött. A 2005-ös  Mol-K2 Expedíció tagjaként, kitűnő mászóra és barátra leltünk.

Patrí medzi špičkových horolezcov na Slovensku. S lezením začal vo veľmi mladom veku. Vyliezol veľa ťažkých a pekných ciest vo Vysokých Tatrách a neskôr v Alpách. Päťkrát vyliezol severnú stenu Eigeru, strávil v nej dohromady 35 dní. Je odborníkom aj na Trango veže v Karakorame. Bol členom viacerých slovenských expedícií na osemtisícovky: Everest, K2, Cho Oju, Shisha Pangma. Viackrát bol v zóne nad 8000 metrov. V roku 2005 v rámci expedície Mol-K2 sme našli v jeho osobe vynikajúceho lezca a priateľa.


Kollár Lajos (Mezőszemere)

Az expedíció vezetője-szervezője, alaptábori ember. A hegymászást 1972-ben kezdte. Tátra, Alpok, Kaukázus, majd az 1997-es és a 2001-es sikeres Grönland-expedíció szervezője és résztvevője. Himalája expedíciók: 2003-as Gasherbrum; a 2005-ös K2 8611m, a 2007-es Hidden Peak 8068m és Broad Peak 8047m, (Karakorum-Himalája, Pakisztán), a 2006-os Dhaulagiri 8167 m, a 2008-as Makalu 8463 m, a 2009-es Manaslu 8156 m, a 2010-es Cso-Oju 8201m, a 2011-es Lhoce 8516m, a 2012-es Annapurna 8091m expedíciók vezetője, szervezője. 2003-ban, Erőss Zsolttal és Mécs Lászlóval létrehozta a „Magyarok a világ nyolcezresein” expedíciós sorozatot azzal a céllal, hogy földünk 14 nyolcezer méternél magasabb hegycsúcsát mássza meg magyar hegymászó és az ezzel kapcsolatos életmód-sport értékeket népszerűsítse.

2 Tovább

Himalája Expedíció

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek