A túránk elején (április 3)

Elérkeztünk a járható út végére.
Talán a helyiek csak tudják mi a falujuk neve, de nem tudunk odáig jutni a kommunikációban, hogy kiderítsük. Talán Khanidingbe, de nem biztos, majd csak kiderítjük, beazonosítjuk a térképen.
Mivel korra reggel indultunk, már kilenc körül ide érkeztünk és a teherhordókra várunk. Jó esetben jönnek és délután egy kicsit gyalogolunk.
Mivel a teherhordókkal egyre nehezebb a helyzet felszereléseink nagy részét Katmanduból felküldik az alaptáborba helikopterrel.
Bizonytalan, hogy hány napig megyünk fel és hogy hol lesznek a megállóink. Falusi ellátásunk lesz, mert sátrat sem hozunk. Szállásunk és élelmezésünk olyan lesz mint a helyieknek. Remélem túlélhető akklimatizáció lesz az alaptábor elérése.

Dardzseling (április 1)

Kőrösi úton volt Lhásza felé, amikor 1842 tavaszán itt érte a halál. Akkor még a Himalájai térképezés, felderítés, hegymászás gyerekcipőben járt. Jobb lenne ma is azt látni, amit ő akkoriban: kevesebb ember, a szennyezés fogalma nélkül.
Dardzselingbe való utazásunk elég lassú, zötykölödős volt egy szűkös autóban. Az alföldről elég meredeken kapaszkodunk fel a szerpentineken, ahol a tea ültetvények váltakoznak a dzsungellel.
Az út mindenhol szűkös, nehezen férnek el egymás mellett a járművek. Dardzseling meredek hegyoldalakon terül el, lepusztult, túlzsúfolt épületek és koszos, szűk utcák, halmazaként. A híres teatermelő vidék jelentős, mint történelmi, turisztikai szempontból.
Ez a hely szép lehetne, kétezer méterrel a tengerszint felet, dzsungellel körbevett, jó klímájú vidék, ahonnan még a párás tavaszi időszakban is reggelente rálátni a Kancsendzönga csúcsaira. Az angol gyarmati idők kedvelt üdülő helye volt,a felderítő hegymászó expedíciók indulási helye. Itt bérelték fel annak idején a teherhordókat, amelyek közül a serpák magashegyi szakmunkássá váltak.
Ma az indiaiak kedvelt turista célpontja olyan hegymászó intézettel, ahol nagy nimbusza van a hegymászás küzdelmein át a nemzeti érzelmekre hatni. A vidék nagyhatalmai katonásan fogják fel a teljesítményeket. Indiában, akárcsak Kínában a katonaságnak van pénze, lehetősége hegymászó expedíciókat indítani, ám olyan teljesítményekre büszkék, amelyek manapság az átlagos kereskedelmi expedíciózás szintjének felel meg és annyira távol van a világ élvonaltól mint az ötvenes évek maraton eredménye a maitól. Ma már nem kell katonásan szervezni, irányítani egy expedíciót hiszen minden megfizethető szolgáltatássá vált. A normál utak serpákkal és oxigénnel könnyített próbálgatása lemaradást jelent, mint a parittya a drónhoz képest. Ezek a gondolatok fogalmazódtak meg bennem, miután tiszteletünket tettük Körösi Csoma Sándor sírjánál és ellátogattunk a helyi állatkertbe amelyen keresztül be lehetett jutni a „Himalayan Climbing Institut” -be is amelyet 1954-ben hoztak létre, a Csomolungma első megmászása után. Itt kissé háttérbe szorultak az angolok, Hillary. Viszont nagy jelentőséggel van kezelve Tenzing, akinek itt vannak kiállítva hegymászó szerelései és kitüntetései.
Az állatkert nem is annyira rossz, közepes körülmények között néhány jellegzetes himalájai fajt lehet látni, mint a hópárduc, vörös panda, fekete medve, farkas, tigris.

Repülőről (március 31)


Erőss Zsolt fényképe

A Himalája térségeiben a legjobb helyi járatú kisrepülőgéppel utazni.
Az autós közlekedés lassú, forgalmas, poros, szemetes.
Március 31-én reggel szálltunk fel Katmanduból a Jeti légitársaság harminc fős gépével. A magassággal tisztább légrétegeket értünk el és gyönyörű rálátásunk nyílt az óriás csúcsokra.
A Csomolungmát a legkönnyebb beazonosítani a róla húzódó felhő zászlóról, amelyet az erős szél okoz. A Kancsendzönga csoportja is tisztán látható, a felvételeinken az útvonalat is beazonosítjuk, amelyen jó lenne feljutni.

Szezon (március 29)

Katmanduba érkezve már üzenet várt minket a Himalája krónikásától, aki rögzitt minden expedíciós eseményt. Miss Holly már elég idős és mostanában embereket küld maga helyet egy kitöltendő nyomtatvánnyal: az expedíció neve, útvonala, tagjai, eddigi eredményeik, foglalkozás ilyesmik.
Már tavaly is vele találkoztunk, most én is megkérdeztem, hogy ő meg hol él. Nagyon agilis középkorú szőke nő, aki él Svájcban, Németországban, talán Amerikában, de a legtöbbet Nepálban. Érdekes, mint ahogy a mi foglalkozásra adott válaszaink is. A kereskedelmi expedíciókban a nyugati világ jól kereső ügyvédjei, orvosai, újságírói, menedzserei vannak. Mi is magunkra húzzuk az általános „menedzsert” de az nem elég, határozzuk meg konkrétabban! Hegyi vezető, ipari alpinista, rendezvényszervező. Jó munkásemberek vagyunk, csak nem olyan hétköznapi életvitellel – megélhetéssel. Jaro megfogalmazása tetszett: „King of the life” - az élet császára, így csinál sok mindent.
Megtudtuk, hogy a szervező irodánk legalább 15 fős összevont expedíciót indit a Kancsendzöngára és hogy már néhány napja úton is van kínai, koreai csapat. Oscar vezetésével, aki idősödő katalán mászó és már legalább háromszor próbálta ezt a hegyet. Talán csak ez van neki hátra a tizennégyből. Tavaly egy alaptáborban voltunk az Annapurnán. Neki sikerült és még a Dhaulagirire is felment utána.
Elmentünk az irodába hagyott felszereléseinkért. Mingma új helyre költözött, Katmandu tibeti negyedének közelébe. Nem egyszerű megtalálni, hiszen itt az utcáknak nincsen nevük, legfeljebb a negyedeknek, csomópontoknak, a körgyűrűnek, némelyik főútvonalnak. Taxisunk többször telefonon egyeztetett mire megtaláljuk.
Jól megy a bolt vadi új palota, szép kerítéssel körbevett nagy telken. Kissé félkész állapotokat suvickolnak emberek, Mingma meg kissé szétesve az expedíciós idény szervezésébe.
Visszafelé megpakoljuk a taxit és még egy ausztrál is beszáll, aki mesél: már elkezdte az akklimatizációt, amikor értesítették édesapja megbetegedéséről. Most szervezkedik, hogy hazajusson. Rengetegen vannak az Everestre de még a Lhocéra is, sajnálja, hogy ki kell hagynia az idényt.