Himalája Expedíció

Fotó: Barabás László

Budapest - Szemlő-hegyi-barlang hegymászó és barlangász emlékhely, 2013. május 29.

A Szemlő-hegyen lelt végső nyughelyre Erőss Zsolt és Kiss Péter

Gabay Balázs cikke az mno.hu-n 

A Kancsendzöngán eltűnt Kiss Péter eltökéltségét olimpikonokéhoz hasonlónak titulálták budapesti búcsúztatásakor. Elhangzott, egyelőre nem látni olyan magyar hegymászót, aki be tudná fejezni a nyolcezresek meghódítását. 

Mondhatni stílszerűen, mászni kellett ahhoz, hogy az ember végső búcsút vegyen Erőss Zsolttól és Kiss Pétertől. A Kancsendzöngát meghódító, az ereszkedés közben eltűnt két magyar hegymászóra több százan emlékeztek szerda este, a Szemlő-hegyi-barlang fölötti dombon. A magaslaton egy jókora obeliszk áll, melyre tucatnyinál több nevet véstek már fel, ők a magyar hegymászó- és barlangászközösség jeles képviselői voltak. Az emlékhelyet övező kődarabok – mindegyik egy-egy elhunyt szellemét hivatott megőrizni – mellett gyertya és mécsesrengeteg gyulladt szerdán. Kollégái, a barlangi mentők, egykori mászótársak és ismerősök búcsúztak el Kiss Pétertől és Erőss Zsolttól.

„Amikor egymás mellett ültünk a föld mélyén egy sziklán, és csak az esővíz csöpögésének egyenletes hangját hallgattuk, egyetlen szó nélkül is tudtuk, hogy életünk egyik legszebb pillanatát éljük át Péterrel” – idézte fel 2007 óta datálódó közös emlékeik közül a legszebbeket Szabó Lénárd barlangi mentő. Méltatásából kiderült, Kiss nem volt mindig közösségi ember, ami eleinte megütközést keltett a társaikra valódi támaszként tekintő barlangászok körében. Ez idővel megváltozott, Kiss megnyílt, és a csoport központi figurájává vált. Ugyanakkor korábbi szemlélete nagyban segítette őt abban, hogy első magyarként megmássza az Alpok összes 4000 méter feletti csúcsát. „Az elszántság, ami benne volt, csak olimpikonjaink eltökéltségéhez hasonlítható” – fogalmazott Szabó. Hozzátette, a vele eltöltött szép idők emlékeiből egy-egy darabot minden mászás alkalmával magukkal visznek majd a barlangász társak. 

– Erőss Zsoltnak a kancsendzöngabeli volt a tizenhatodik Himalája-expedíciója, míg Kiss Péternek az első – hívta fel a figyelmet Vörös László. A Cinó becenévre hallgató 59 éves hegymászó tagja volt az első magyar csoportnak, amely 8000 méter fölé jutott a Himalájában 1987-ben. Az egyik legtapasztaltabb hazai oktató az elhunytak méltatásakor kijelentette: igenis felelősség terheli a szervezőket és az expedíció tagjait is abban, hogy fiatal, kevés 8000 méter feletti ismerettel bíró sportoló is csatlakozhatott az expedícióhoz. Ez korábban nem így volt: a hegymászóknak előbb 5000-es, majd 6000-es és 7000-es csúcsokra is fel kellett kapaszkodniuk ahhoz, hogy 8000 méter fölött próbálkozzanak. Ugyanakkor megjegyezte, Kiss Péter sportemberi és emberi nagyságát bizonyítja, hogy egyrészt feljutott a Kancsendzönga tetejére, majd bevárta Erőss Zsoltot az ereszkedés közben, és a végkimerülés határán is megpróbált segíteni rajta.

A magát a magyar hegymászás archivátorakánt aposztrofáló Kunos Gábor beszédében felsorolta, hogy kik azok, akiknek a nevét azért őrzi a Szemlő-hegyi obeliszk, mert nem tértek vissza az Alpokból, a Himalájából és a pakisztáni csúcsokról. Az MNO-nak a búcsúztatást követően elmondta, bár Erőss Zsolt és Kiss Péter családja minden bizonnyal másképp látja, de a hegymászók is a Kancsendzöngához hasonló helyen képzelték el végső nyughelyüket. – Ettől függetlenül persze ők sem meghalni mentek a Himalájába – fűzte hozzá. Fájó tény, hogy Kiss a legfiatalabb magyar, aki nem tért haza egy külhoni expedícióról.

Hogy a két sportoló halálával mi lesz a sorsa a Magyarok a világ nyolcezresein expedíciósorozatnak, egyelőre nehéz megmondani. A „projekt” – ahogy Kunos is megfogalmazta – Erőss Zsolt teljesítményére épült, hozzá hasonló, nyolcezer feletti tapasztalatokkal rendelkező magyar mászó szinte alig van. Természetesen ezekben a hetekben még nem az a legégetőbb kérdés, hogy mely honfitársunk hódíthatja meg a maradék négy nyolcezrest, de jelenleg nem látni olyan sportolót, aki Erőssék nyomába érhetne.

Az Erdélyi Kárpát-Egyesület Szervezésében 16 erdélyi városban gyertyagyújtással és imával tisztelegtek a május 21-én Himalájában eltűnt két magyar hegymászó, Erőss Zsolt és Kiss Péter emléke előtt. Az Új Magyar Szó beszámolója.

Fotó: Toró Attila

Fellegvárról üzentek a Himalájára

Kolozsváron közel háromszázan dacoltak a szemerkélő esővel, hogy leróhassák tiszteletüket az EKE helyi szervezetének tiszteletbeli tagja előtt.

A stílszerűen a kincses város legmagasabb pontján, a Fellegváron megtartott ünnepségen az este nyolc óra után érkezők Himalája népének, a nepáliaknak szokását követve Erőss Zsolt nevét, valamint születésnek és halálának évszámait tartalmazó imazászlókat feszítettek ki, majd gyertyát gyújtottak a két eltűnt hegymászó portréja előtt.

A 8 éves Dávid édesapjával érkezett a megemlékezésre. „Tegnap beszélt Kata tanító néni Erőss Zsoltról és arról, amit számunkra jelent” – mondta a maszol.ro-nak a kisdiák.

Sokáig úgy nézett ki, hogy az 1 éves és 3 hónapos Gyuri lesz a fellegvári megemlékezés legfiatalabb résztvevője, de az édesanyja hátán „közlekedő” kilenc hónapos Zsuzsa fél évvel „rávert”.

Június 29-augusztus 4 között Csíkszépvízen szervezik meg a XXII. EKE Vándortábort, amelyet Erőss Zsolt emléktúrával egészítenek ki. Veress Ágnes, az EKE országos főtitkára a maszol.ro-nak elmondta a rendezvényen részt vesz Erőss Zsolt özvegye, Sterczer Hilda és két gyerekük, Gerda és Csoma is.

Veres Ágnes olvasta fel Kolozsváron Dezső László EKE-elnök emlékbeszédét, amelyet mind a tizenkét rendezvényen tolmácsoltak.

Beszélget a két székely odafönn

Marosvásárhelyen megtelt a Bod Péter Diakóniai Központ díszterme kedd este azon a gyertyagyújtáson, amelyet az Erdélyi Kárpát Egyesület szervezett másik 11 város mellett Marosvásárhelyen is.

Erőss Zsolt és Kiss Péter barátai, hegymászók, túrázók, a természet szerelmesei jöttek, hogy gyertyát gyújtsanak, fiatal családok kisgyerekekkel hallgatták a megemlékezőket.

Böjthe-Beyer Barna, az EKE marosvásárhelyi osztályának elnöke szólt elsőként az egybegyűltekhez, felidézte a két hegymászó utolsó sikerét, az azt követő tragédiát, majd beszélt Erőss Zsoltról. „Az EKE főhajtással és gyertyagyújtással tiszteleg előtte” – mondta. Közben fotók peregtek a kivetítőn Erőss Zsolt marorvásárhelyi látogatásairól, előadásairól, a felvételekről, amelyek magával hozott és bemutatott. „2010-ben az EKE úgy biztatta, hogy légy erős Zsolt, most azt mondjuk, hogy légy erős Hilda, Gerda és Csoma” – emlékeztetett Böjthe-Beyer Barna. Erőss Zsolt tagja volt az EKE gyergyói osztályának és tiszteletbeli tagja volt több EKE-osztálynak is.

Nagy Lajos meg-megtörő hangon mesélte el, hogy ő volt az, aki Zsoltot nyolc éves korában először vitte fel a hegyre a Gyilkostónál. Folyamatosan szoros kapcsolatban állt a családdal, megviselte őt is a hegymászó tragédiája.

Végül Kerekes Ibolya, az EKE egyik alapembere osztotta meg gondolatait: Lukács Csaba újságírót idézve azt mondta, Kőrösi Csoma Sándor sírjától jól látható a Kancsendzönga, most jól elbeszélget egymással a két székely.

Az emlékezők az udavarra vonultak, ahol két lampion engedtek fel Erőss Zsolt és Kiss Péter emlékére.

Teltházas megemlékezés Erőss Zsolt szülővárosában

Színültig megtöltötték kedden este a Himalájában eltűnt Erőss Zsoltra és Kiss Péterre emlékező csíkiak a Segítő Mária Líceum dísztermét. Az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) által szervezett megemlékezésen Szabó Károly, az egyesület csíki elnöke olvasta fel Dezső László EKE-elnök levelét. Dezső szerint hihetetlennek tűnt a hír, hogy Erőss Zsolt és Kiss Péter eltűntek, de ismerve Zsolt képességeit, egy ideig még reménykedtek. "Aztán imádkoztunk, az égre tekintettünk és fohászkodtunk. Rémálom-történet volt az egész. Reményeink szertefoszlottak és csak a hitünk maradt meg, az a hit, amelyet Zsolttól kölcsönözhettünk az elmúlt tíz év alatt.", olvasható többek között a levélben.

A megemlékezésen dr. Csedő Csaba István, Csíkszereda egykori polgármestere is felszólalt, aki azt mondta, annak ellenére, hogy folyton az ellenkezőjét állította, Erőss Zsolt igenis folyton kihívta maga ellen a sorsot. "Ezt állítom orvosként és olyan emberként is, aki, ha nem a legmagasabb csúcsokat, de másztam hegyet. Mindenesetre egy óriási lélek, aki képes volt arra, ami keveseknek sikerült" – fogalmazott Csedő, aki személyesen ismerte a "Hópárduc" becenevet viselő hegymászót. "Nem hal meg senki, akit nem felejtenek el. Valószínűleg nagyon sokan, nagyon sok helyen emlékezni fognak rá. Talán majd egyszer valaki felfedezi, megtalálja őt, de talán az a legszebb egy hegymászónak, aki egy életet tett fel erre a csodálatos sportra, ha ott marad" – tette hozzá.

A visszaemlékezések után Simó Gáspár lelkipásztor celebrált egy rövid misét, majd azok is mécsest és gyertyát gyújtottak a két hegymászó fényképe alatt, akik egy kissé később érkeztek a megemlékezésre. A megemlékezésen is elhangzott, hogy a csíkszeredai városi sportcsarnok felveszi Erőss Zsolt nevét. A névadó ünnepség augusztus elsején lesz.

 

Dr. Szabó Levente a BAZ Megyei kórház kiváló traumatológusa, a "Magyarok a világ nyolcezresein" a Manaslu expedíció végén, 2009 május 19-én, a IV-es tábor elérése előtt kicsúszott és halálos balesetet szenvedett.

Létrejött a nagy összexpedíciós találkozó május 15-én 17 órától.

A spanyolok uralták a terepet, Carlos Soria csapatával a Thamserku szervezésében.

Az iráni és a koreai csapat került nehéz helyzetbe, mert serpáik többet dolgoztak, oxigén, gáz, élelmiszer és erőtartalékaik lecsökkentek az előző, esélytelen csúcsmászási kísérletükben.

A legfontosabb a csúcsmászás időpontjának meghatározása volt, meg hogy az alaptábor összes csapata összefog egy lehetőségre.

Május 20 lesz a csúcs napja, így 17-én kell az alaptáborból elindulni. Az előrejelzés alapján szinte szélmentes „meleg” (csupán – 30 körül lesz a csúcsvidéken) időt ígérnek.

A csapatok igénylik a rögzített köteleket a legfelsőbb régiókban is ezért hat serpát adtak össze, akik 19-én délután elkezdik az útvonal kiépítését az utolsó tábor fölött. A legtöbb csapat oxigénnel és serpával működik, az olaszok hárman és két spanyol (Oscar Kardiach és Luis) azok akiknek vannak serpáik, de nem használnak oxigént. Csak mi vagyunk, akik mind két segítséget elutasítjuk, viszont olyan útvonalban, ahol sok csapat serpái dolgoznak azon, hogy csapatuknak megkönnyítsék és biztonságosabbá tegyék a feljutást. Számunkra tized ennyi kötél rögzítése is sok lenne, de az igaz, hogy lefelé így számunkra is biztonságosabb és gyorsabb. A serpák azon lázadnak, hogy nekünk miért sokkal olcsóbb az útvonal, mint annak, aki serpát fizet. Nekünk meg nem kell a serpa segítség és ennyi kötél, fontosabb az önerős teljesítés. Ezt kell összehozni egy útvonalra. Volt megállapodásunk az útépítő munkában való részvételre, de a kérdés leginkább anyagi jellegű.

Így lett kiemelt szerepünk a találkozón, abban, hogy megállapodjunk. A gazdagabb ügyféllel rendelkező Thamserku szervezés serpái viszonyulnak a legagresszívabban a serpa nélküli mászáshoz és a többiekkel együtt hatszáz dollár hozzájárulást kérnek tőlünk. Általában a nagy hegyek útvonalainak kötelezési díjai ennél magasabbak, de mi tényleg amennyire lehet részt veszünk a munkában, egy kis alkuval megállapodunk négyszáz dollárban (hármunkra). Meg az alaptábortól a kettes táborig mi törjük a nyomot. 17-én 2 órakor indulunk és még a délelőtti meleg előtt szeretnénk elérni a kettes táborunkat.

Másnap már az össznépi csapatban haladunk tovább a hármas táborba, 19-én a négyesbe, majd 20- a hajnalban a csúcs felé. Elég sokan leszünk, biztosan adódnak majd érdekes helyzetek. 21-22-én érkezünk vissza az alaptáborba, ahová a következő napokban teherhordók érkeznek és 23-24-én elkezdjük levonulásunkat.

EZs

A csapat a székely zászlóval

Mindenki az alaptáborban várakozik, van aki már nagyon hosszú ideje.

Az utóbbi napokat izgalmassá tette, hogy voltak csúcsmászási próbálkozások, miközben lentről elég jól látszott, hogy a viharos időjárás nehéz helyzetet teremt.

Végül május 13 estére visszaérkezett az utolsó csapat is az alaptáborba. Másnap reggel már mesél az iráni lány: a hó volt sok – mély, a szél még nem is volt meghatározó a visszafordulásukban nyolcezer kettőszáz méteren. Igaz, hogy túlkésőn indultak a csúcs felé és reménytelenül lassan, nehézkesen haladtak. Ahhoz képest jó állapotban tudtak az alaptáborba visszatérni.

A sok ráérő időnkben egyeztetjük az összes időjárás jelentést és mivel a közeledő monszun is behatározza a lehetőségeket, már nincs sok időnk és csak egyetlen lehetőség.

Körvonalazódik, hogy a közeledő legjobb időjárású lehetőséget egyszerre, összefogva használjuk ki.

Május 19 néz ki a legalkalmasabbnak a csúcsra, ehhez el kell indulni 16-án. 17-én lesz a fordulat a széljárásban, ettől kezdve csökken az erőssége. Huszadika utánra havazások várhatók és 26-körül érkezhet a monszun is.

Ha minden jól, a terv szerint alakul, akkor 21-én érkezünk vissza az alaptáborba és a következő napokban elkezdjük levonulásunk.

EZs