Himalája Expedíció

Május 13. - hatodik napunk az alaptáborban. Ebből három még pihenő, a többi kényszerszünet. Mennénk már a hegyre.

A tegnapi napon a koreai csapat lejött az alaptáborba a legfelső táborból. De aggodalomra adott okot, hogy az iráni csapattal maradt a kínai lány és együtt, elég reménytelen helyzettel próbálkoznak, továbbra is nagy magasságban maradva. A fennmaradókra 13 órakor figyeltünk fel, amikor a csúcsszakasz lentről is látható alsó részén felbukkantak. Tizenöt óra tíz perckor még az álltaluk elért legmagasabb ponton voltak láthatóak
nyolcezer méter fölött, majd visszavonultak. Nagyon lassúak voltak, kifogyó oxigén készlettel és ha továbbra is ragaszkodnak a csúcsmászáshoz, akkor csak éjszaka vagy hajnalban érhették volna el a legmagasabb pontot, viharos időben. Jó döntés ilyenkor a visszafordulás, ám lehet, hogy ők ezt már későn tették, ahhoz hogy még egy esélyük legyen. A mai napon remélhetőleg leérkeznek, de mind fizikailag, mind a készleteiket illetőleg túlságosan kimerültek lesznek még egy próbálkozáshoz.

A koreaiaknak természetes, hogy van még egy lehetőségük. Nem is kell több,tudni kell egy alkalmat jól használni, majd vége az idénynek. Az alaptábor megszűnik, mindenki levonul, miközben a monszun elkezdi érvényesíteni csapadékos hatását (az előrejelzések szerint május 25-től).

Lennie kell előtte jobb időszaknak. Az előrejelzések most a legfontosabbak az alaptáborban és szerencsére a spanyolok és az olaszok is segítőkészen megosztják drágánvett szolgáltatásaikat.

Elvileg május 17 és 20 között lesz szélcsendesebb a csúcs, erre kell majd közösen időzítenünk a csúcsmeneteinket. Május 15-ig kifejezetten szeles időt jósoltak és reggelente felnézve, ezt igazolni is tudjuk.

Az utolsó lehetőség jól kihasználásának első szakasza a türelemjáték. Aki nem képes kivárni jobb lehetőséget, az könnyen beleszalad olyan rossz körülményekbe, ahol esély nincs a csúcsra és közben az válik a legfontosabbá, hogy valahogyan egyáltalán lekeveredjék a hegyről. Jó időzítéssel viszont körülnézhetnénk e szép, szent hegy tetején.

EZs

Az olaszok serpája is itt volt az előző szezonban is. A véleménye hasonló mint a koreaiaknak: ide jön a legkorábban a monszun. A koreaiak vannak a legjobban besózva, már az előző felmenetükkel a csúcsra törtek és csak a serpáik után jöttek le, miután a hármas tábor fölötti rész nagyon viharos volt.

Eleinte az alaptábor teljesen szélcsendes volt, de mostanában itt is megcibálja a szél a sátrakat. Hetek óta egyhangú az időjárás: délelőtt napos – szeles, délután felhős, szeles, havazós.

A legutóbbi, hétezer méterig tartó akklimatizációs túránkon a nyomtaposás is fárasztó volt, reméljük a következő, már a csúcsra tartó felmenetünk során, jobb hóviszonyok lesznek.

Az irániak már három napja vannak a hegyen, ha lehetőségük volna jól haladni, akár csúcsra is mehetnének (két iráni, egy bangladesi és három serpájuk, oxigénpalackokkal). Nagyon szeles a csúcsvidék és az előrejelzések szerint még biztosan ilyen lesz néhány napig. Vagyis a hó és szél helyzet még nagyon megnehezíti az erős serpákkal és oxigénnel ellátott csapatok dolgát is.

Ma, május 9-én a nagyon elhívatott koreaiak másodszor vágnak neki csúcsmászási szándékkal a hegynek. Mintha nem érdekelné őket a nem túl kedvező körülmények, a serpáik félnek is tőlük.

Május 12 körül érhetik el elvileg a csúcsot, ha minden jól megy akkor mi is úgy vágunk neki, hogy jobb viszonyok között, önerőből is képesek leszünk elérni a csúcsot. Csúcsmászási forgalom kezdődik a hegyen, most kell tudnunk jól taktikázni.

EZs.

Még mindég jobb úgy felmenni a hegyre, hogy magasabban szél van és nincs esély a csúcsvidékre, mint az alaptáborba tölteni a pihenőnapokon túli unalmas napokat.

Miután 5-én nekivágtunk, követtek minket az olaszok hárman, két serpával. A kettes tábor elérését, már nehezítette a meleg. A befújt nyomokat kellett sejteni, ott tartott jobban a hó. A délutáni elromló időben, értek fel a serpák, majd egyesével az olaszok. A fiatalabik serpa nagyon ismer minket, tudja, hogy mikor mit másztunk. Együtt voltunk a Manaslu csúcsán, ő oxigénes Japán expedíció segítőjeként és tanúja volt a lefelejövetben bekövetkezett balesetünknek (Szabó Levente kicsúszása). Tudja, hogy akkor még normális lábaim voltak.

Május 6-án reggel öt körül vágunk neki a következő szakasznak. Elég hideg menetek ezek és érzem, hogy a ballábam el tud fagyni. A még hidegebb csúcsmenetre jobban szigetelnem kell a bakancsom. A műlábas helyzetemet jól tudom kezelni, szigetelni, úgy érzem ott sikerült már korában megszüntetni az elfagyás veszélyét.

Az alaptáborban megbeszéltük irodánk vezető serpájával, hogy besegítünk nekik a cipekedésbe, elejét véve ezzel a serpa nélküliségünk problémájának. Érdekes, hogy éppen az Everest felé vivő útvonal kettes táborában (2011-Lhoce expedíció), ahol az idei szezonban a sztár mászók összebalhéztak a serpákkal, ismertük meg a Sevensummits irodát. Mi serpa nélkül voltunk, általában jól lefáradva és amikor Tibi elment felderíteni használható víz folyást, azzal tért vissza, hogy a közelünkben van egy nagy konyhasátor, kedves , vendégszerető serpákkal, ahová belehet térni egy italra. Ez a hozzáállás logikusabbnak tűnik az ügyfélszerzés szempontjából is.

A köteleket, amelyeket a hegyen rögzítenek, nagy 4-5 kilós gurigákban lehet szállítani. A kettes tábor fölött van letéve két ilyen guriga, azt kellene felvinnünk a hármas táborba. Peti innen egyedül viszi a sátrunkat, nekem meg Jaronak kell serpáskodni. Gyakran mélyre szakadok a hóban, még ha van is nyom előttem. Az olaszok serpái utolérnek, majd az utolsó rövid szakaszon elkerülnek minket. Elég későre, délután két órára, felhős, szeles körülmények között érjük el a tábort.

N27’41”2012 E88’07”906 6975m – ezt kerekítjük 7000 méterre.

Van időnk kipihenni magunkat, a serpákkal megbeszéljük, hogy akár másnap még dolgozhatunk együtt a tovább vivő útvonalon. Már könnyebb terepek jönnek és csak kevés kötél kell. A következő nehezebb szakaszok a négyes - utolsó tábor és a csúcs között vannak.

Május 7- reggel viszont elég viharos, hideg. Mindenki pakol és indul lefelé. Süppedős hóban fokozottan hátrányos a helyzetem, lassan fog menni, fáradt is vagyok, de bőven van idő elérni az alaptábort.

Az egyes tábornál találkozunk a felfelé tartó iráni csapattal és lent az alaptáborban is többen fontolgatják az edzőtúrát, mert ez a szeles idő nagyon beállt és jelenleg nincs olyan időjárás jelentés, amely javulást mutatna. Túllendültünk az alapvető akklimatizációs szinten, a legtöbbet mozogtuk a környezetünkben, reméljük lesz alkalmunk próbálkozni a nagyobb magasságokkal.

Amint javuló változást mutat az előrejelzés, tömeges indulás lesz a csúcs felé.

EZs

Zsolt gondolatai:

Egy éve veszítettük el Tibit.

2012 május 5-én, reggel csak nekem volt alkalmam elbúcsúzni tőle. Egyáltalán nem véglegesnek szántuk azt a búcsút. Még talán egy kicsit ingerültek is voltunk. Kényelmetlen éjszakáink és fárasztó nappalaink voltak az Annapurnán, míg a méteren töltött éjszakánk után döntött a visszafordulásról.

Hosszasan egymást segítve – akadályozva pakoltunk, míg egyszer csak a velünk együtt lévő csapatok mind elindultak felfelé. Nekem igyekeznem kellett utánuk. Tibi útban volt.

Kicsit ingerült, türelmetlen lehettem, de egymást átölelve, válveregetve, minden jót kívánva búcsúztunk el, amely után ő lefele indult.

Nem véglegesnek szántuk, de az lett és bennem nagyon felértékelődött.

Lajos gondolatai:

Képek!

Valahányszor csak ránéztem, mindíg Woyczek Kurtyka jutott eszembe. Ez a hasonlóság! Persze sapkában, pehelyben, szemüvegben meg fáradtan még inkább! Az étkező sátor homályában, két drót a fülben. Másfél méterről se hallott meg semmit. Beethowen, Mozart, vagy Brams mindent kizárt. Hiába, a klasszikusok erősek. Ha sikerült a hangzárat föltörni, naív, segítő mosollyal jött a zavart kérdés-tessék?

Még egy kép: Teljes menetfelszerelés, 2 síbot, hátizsák, szemüveg- nap is-, alsó sapka, nagykarimás sapka, áll alatt fixálva, rajta sisak -kissé ferdén-. Ajánlottam a kollekció kiegészítéséhez svájci sapkát a kupac tetejébe. Csak eresztett mosolygás jött válaszul. Azt hiszem így láttam utoljára Tibit, indulásra készen. A harmadik nyolcezres expedícióján.

Hangok!

....úgy döntöttem visszafordulok, lemegyek az alsó hármasig, nem érzem magam készen a csúcstámadásra.

- Persze, helyes döntés. Pihenés a kis-hármasban és holnap Zsolttal le!

Du. fél 5.,....Mégis lemegyek a kettesbe, az kényelmesebb, jobban lehet pihenni. A kuloarban vagyok egy kicsit sok a friss hó, mellig ér, nem találom a fix kötél másik végét, de meglesz és megoldom , ne izguljatok a kettesből jelentkezem, helló!

Ezt hallottam utoljára Tibitől!

Nyugodt utad legyen tovább a "kettes" felé Tibi!

Horvát Tibor emlékoldala

Zsolt beszámolója az elmúlt napokról:

Április 28: Peti reggel felment és elbontotta a sátrunkat az egyesben. Rengeteg üres sátor közül választhatott éjszakára.

Április 29, 2 órakor ébresztő számomra az alaptáborban. Pakolok és 3 óra előtt elindulok. Az alaptábor és a hegyoldal között nem túl nagy a távolság, de kellemetlen törmelékes, jeges bukdácsolós szakasz. Már nincs miért visszafognom magam, jó ütemet is kellene mennem, hogy a megbeszélt 6 óra körül elérjem az egyes tábort. Nincs hideg, csak annyira,amelyben a legkellemesebb az erőfeszítés.

Gyönyörű holdfény van, egyedül a hatalmas hegyoldalban, szép haladással. Öt órakor rám virrad, jól haladok a jéglépcsők átmászásában is, 6:30-kor köszöntöm Petit az egyesben. Nemsokára együtt indulunk tovább a kettes tábor felé. Az egyes táborunkat ezzel megszüntettük és ezentúl az alaptáborból ezer méter szintkülönbséggel és 6-7 órás menetidővel érhetjük el a kettes táborunk sátrát.

A reggeli nap is nagyon erős, de még nem olvasztja fel a hófelszínt. Jól haladunk, bár a nyomokat sok helyen elfújta a szél. Látjuk a kettes táborban mozgolódókat, mielőtt elérnénk, kilenc körül, nagyobb csapatot látunk elindulni felfelé. Fáradtan menekülünk be a meleg elől sátrunkba, értékelve minden hűvös fuvallatot.

Az alaptábori rádiózásunkkal meglepő hírről értesülünk, miszerint a koreaiak csúcsmászásra
indulnak.

Délben ássuk ki sátrunkat, hogy kicseréljük az egyes táborból felhozott nagyobbal. Az elbontottat majd a következő táborba visszük. Fentről hárman jönnek le, két kínai és egy serpa, ők indulnak is vissza az alaptáborba. A hármas tábor felé serpák eltűntek a meredek terep jégfalai fölött.

Délután három körül látjuk őket visszatérni. Nem leplezik fáradságukat, egyikük a sátrunk mellé rogyva, rekedt suttogó hangon számol be:

- Nincs út. Túl sok nagy hasadék van, nem lehet átkelni.
- Akkor mi lesz? Létrák kellenek?
- Igen Katmanduból kell létrákat hozni.

Hát az eltart egy ideig.

Irodánk fő serpája is beszámol:

- Egészen más a gleccser, mint tavaly. Csak létrákkal lehet átkelni a számos nagy hasadékon. Ők nagyon fáradtak, mennek is lefelé az alaptáborba. Mostanában nem lesz hármas tábor.

Délutánra beáll a megszokott felhőzet, havazgat. Óriási terhekkel érkeznek serpák. A koreaiak csúcsmászását jöttek előkészíteni. Velük mi is nekivághatunk a következő nap. Nincs esély a hármas tábor magasságát elérni, de legalább magasabban működünk egy kicsit, ha lehet próbálunk segíteni az útkeresésben, építésben (kötelek rögzítése). Szürkületben, rossz időben a kinti hangzavarból sejtjük, hogy a koreaiak
is megérkeztek.

Április 30, reggel várunk a melegre. Nincs miért hidegben elindulnunk felfelé, a nap nagy részét úgyis napon kell töltenünk. Nyolc órakor éri el a nap a kettes tábor sátrait, nem sokkal ez előtt indultak el a koreaiak serpái, öten, felfelé.

Összeszedelőzködünk és indulunk utánuk. Visszanézve, hárman még jönnek, egyikük elég nagy tempóban, utol fog érni. Éppen egy függőleges gleccserlépcső megmászásába kezdek, amikor kiabál utánam, hogy innen más út lesz. Kicsit nehéz tisztázni, hogy ki is ő, végül (talán) olyan serpa, aki tud koreaiul és éppen az új útvonal kiépítésén dolgozik. A másik két felérkező, koreai, az egyikük Sin az alaptábori áramfejlesztő szerelőmester. Mindent kameráz, és mindent kézben tart: hol mennyi a kötél, honnan vágni neki és próbálkozni új útvonallal.

Fentről Peti ereszkedik le, hátizsákjára van csatolva egy nagy tekercs kötél. Van még vagy három, és némi általunk átláthatatlan hangzavar káosszal, végül elindulnak a jégfalak alatt. Hatezer ötszáz méter fölött vagyunk és egy felfele vezető út zsákutcába vezetett, ráadásul az oda felvitt köteleket még nem lehet visszabontani, mert az egyik csapat serpái rengeteg felszerelést (oxigén palack, sátrak) hagytak fent. A koreaiak oldalazó mászását figyelve, közel délig kitartunk, hogy hátha van amiben mi is segíthetünk, de elég sok erős serpájuk van és lassan eldöntjük, hogy lemegyünk az alaptáborig. A kettes táborban még várakozunk, hogy a délutáni felhők enyhítsék a forróságot, majd egy lefelé induló serpa csapat nyomán mi is elindulunk. A hírek szerint a következő nap újabb nagy serpa összefogással, útvonalkeresés - kiépítés kezdődik a hármas tábor felé. A koreaiak meg sem állnának a csúcsig (erős serpák és oxigén támogatásával, egészen másképpen gondolkodnak mint mi). Nekünk van időnk pihenni, akklimatizálódni, újabb felmenttel a hármas tábor és hétezer méter fölé jutni, majd csak az után, de még mindég május első felében gondolkodhatunk a csúcsmászásban.

május 1.

EZs