Himalája Expedíció

Az expedíció Moszkván és Delhin kerszetül hosszú várakozásokkal, átszállásokkal megérkezett Katmanduba.

Jaro hívott Trencsénbe hegyifilmfesztiválra. Az ottani beszélgetésünkben a közös 2005-ös K2 expedíciónk kapcsán felmerült a kérdése az újrapróbálkozásnak.

Mondtam, hogy előtte nem ártana megvillanni nyolcezer méter fölött, meg hogy nekünk most így terv a Kancsendzönga. Így lett Jaro újra a csapatunk tagja, mint 2005-ben.

Akkor a főtámogatónk kérése volt, hogy a környező országokból is legyenek mászók a csapatunkba. Csak a szlovák próbálkozásunk volt szerencsés. Jaro belecsöppent egy olyan expedícióba, ahol a legnehezebben elérhető csúcs a cél és senki sem beszél szlovákul.

Napokkal az indulásunk előtt kezdett el tanulni angolul, mivel a csapatunk tagja lett egy román mászó is. Horvát mászóra is szükség lett volna, de már nem tudtunk együttműködést létrehozni.

Jaroval lehettek vicces kommunikációs nehézségeink, de alapjában véve jól megértettük egymást, ott volt a helye a hegyen, a feladatban, a csapatban.

Eleinte ez kétséges volt. Első felmenetelünk idején, nagyon kimérten mozgott. Csak semmi kapkodás, egyáltalán nem zavarta, ha elhúznak mellette. Lemaradva a maga tempójában haladt és biztonságosan, jó állapotba érkezett meg a magashegyi táborba, ahol az előrerohantak igyekeztek kipihenni a megterhelést.

Később egyre jobban felzárkózott a dinamikusabban haladó csapathoz és lehetett rá számítani a csúcsmászásban.

Viharban kellett nekivágnunk mert csak két nap jobb időt jeleztek előre az időjárás jelentések. A kettes tábort nem is értük el, az erős szél felemésztette energiánkat és beláttuk, hogy a feletünk álló nehéz szakasz túl sokat venne ki belőlünk. Együtt állítottunk fel egy sátrat, ahová a harmadik társunk be is fészkelte magát. Jaroval meg nekiláttunk az én sátram felállításához. Erősen cibált a szél, átfagyva küzdöttünk a csapkodó sátorponyvával. A rudazattal kell mihamarabb kifeszíteni. Összerakva áttoltam Jarónak, de túl nagy lendülettel és a kezei között tovacsúszott a mélységbe. Kétségbeesetten kutatom, hátha elakadt valahol és elérhető, érte lehet mászni. Jaro meg húz vissza, hogy ennek annyi, maradjak csak nyugton. Tépelődök a kialakult helyzeten, Jaro meg vállat von: le kell menni, az egyes táborból még hozhatok fel sátrat. Nem – az túl nagy erőfeszítés sem idő sem energia nincs elég rá. Talán mégis jobb lenne nekiveselkedni és elérni a kettes tábort, ahol ilyen viharban nem állíthatnám fel a sátrunkat de beférhetnék a lengyelekhez.

Jaro nem várja ki a tépelődésem végét, eltűnik a másik sátorban. Túl nehéz és bizonytalan a felfelé haladás is. Maradok és próbálom egy rúd hiánnyal felállítani a sátrat. Lehetetlen.

Jaroék sátrába nyomulok, kiolvadok, inni is kapok, majd megosztom az elhatározásom: segítsenek a hiányos sátor rögzítésében, kihúzom ott az éjszakát. Így folytathattam a következő napokban a K2 megmászásának próbálkozását.

Az első szépidős napon a csúcstámadó tábor elérése a célunk. Hihetetlen, hogy sehol sincs a tegnapi viharos felhőzet, mindenhol szikrázó verőfény. Nagyon mélyről jöttünk nagy szakaszt és már a horizonthoz közelit a nap. A következő napra még sokat kell tartalékolni és már elég fáradtak vagyunk. Jaro komótos tempója kezd túl gyors lenni számunkra. Amint eltűnik a nap, belénk mar a hideg. Még van néhány óra sötétedésig, de túl elérhetetlené válik a tervezett utolsó tábor helyszíne. Az ujjaim és lábujjaim fájdalmas markolászásban vannak, hogy kikerüljem az elfagyásukat. Érzem, hogy kezelhetettlen szintre jut az elfagyásom. Kati helyzete ugyan ez. Jaro nem érti: - menni kell még odébb a hely, ahol majd sátrazunk. Nem! - küzdök vele. - Most azonnal meg kell állnunk, mert összefagyunk. Itt a jégtornyok között a nagy hóban gyorsan kialakítunk egy sátornyi helyet. Kicsit szűk hármunknak, de amint bent vagyunk, mintha fűtött helységbe léptünk volna: az elfagyással való küzdésünk kezelhető lett. Visszamasszírozzuk az életbe végtagjainkat és élvezzük a lenyugvó nap által festett tájat.

A K2-re 2005-ben senkinek sem sikerült feljutnia. A csúcsmászásban a társaim az elfagyás veszélye miatt fordultak vissza, én továbbhaladva csatlakoztam a kazahokhoz. Jó esélyek villantak meg és túl voltunk a technikai nehézségeken, de a legfelső régiók mélyhava kifogott rajtunk és feladásra kényszeritett 8300m körül. Az újra ránktörő vihar emlékezetesen keménnyé tette levonulásunkat.

Fotó: Barabás László (4bakancs.com)

Aki lemaradt volna a ma délelőtti sajtótájékozatatóról, az könnyedén pótolhatja:

Kiss Péter, Erőss Zsolt, Kollár Lajos, Simicskó István

És itt az MTI hír is:

A 8586 méter magas Kancsendzönga meghódítását tűzte ki célul a Magyarok a világ nyolcezresein elnevezésű expedíciósorozat csapata, amely szerdán indul útnak Budapestről.

A világ harmadik legmagasabb hegycsúcsának meghódítására készülő csoport - Kollár Lajos, Erőss Zsolt, a gyöngyösi Kiss Péter és a szlovák Jaroslav Dudka - a tervek szerint június elején tér haza Ázsiából. 

Óriási próbatétel, kihívás és pozitív üzenet az otthon maradóknak a Magyarok a világ nyolcezresein legújabb vállalása - hangsúlyozta a sportért és ifjúságért felelős államtitkár kedden, a sajtó képviselőinek rendezett tájékoztatón Budapesten. 

Simicskó István hozzátette, hogy fontos támogatni azokat a bátor embereket, akik másoknak példát mutatva fedezik fel a világot és szereznek új ismereteket. Emellett a csapat tagjai Kőrősi Csoma Sándor emlékét is felidézik útjukon, hiszen a nepáli-indiai határon emelkedő Kancsendzönga megmászása előtt felkeresik és megkoszorúzzák sírját az indiai Dardzsilingben. Mint mondta, az államtitkárság 4 millió forint támogatást nyújt az expedíciónak. 

Erőss Zsolt arról szólt, hogy a hegy megmászásánál nehézséget okozhatnak a lavinaveszélyes, hosszú és mélyhavas lejtők. Terveik szerint minimum 4 tábort alakítanak: az alaptábort 5500 méter körül, 6 és 7 ezer méter között kettőt, egyet pedig 7 ezer méter fölött.

A Magyarok a világ nyolcezresein elnevezésű expedíciós sorozatot Kollár Lajos, Erőss Zsolt és Mécs László indította el a 2002-es sikeres Everest-mászás után azzal a céllal, hogy a világ 14 nyolcezer méternél magasabb hegycsúcsára jusson fel magyar hegymászó. A 14 nyolcezres csúcs közül eddig 11-et hódítottak meg magyarok, a Kancsendzönga mellett még a Annapurna és a K2 van hátra.

A Kancsendzönga első, 1955. május 25-i meghódítása George Band és Joe Brown nevéhez fűződik. A csúcsot szentként tisztelő helyi lakosság vallását tiszteletben tartva a brit expedíció tagjai megálltak néhány méterre a tényleges csúcstól. A legtöbb sikeres csúcshódító azóta is követi ezt a hagyományt.

A Kancsendzönga expedíció időbeosztása:

• 2013-03-27: Indulás Budapestről 11:00 LisztFerihegy 2B

• Érkezés Delhibe - belépés Indiába, csomagjaink átcuccolása, feladása, várakozás. Kilépés Indiából, repülés Katmanduba. (1300m)

• Nap: Érkezés KTM-be, Elhelyezkedés a szállodába (Tashi Dargey).

• Nap: KTM intézkedés.

• Belföldi repülés Bhadrapurba , dzsipezés Phidimbe, sátrazás.

• Indulás  és érkezés Dardzselingbe (szálloda).

• Dardzseling (2050m), Kőrösi program (szálloda).

• Indulás vissza Phidimbe (szállás sátor).

• Phidim, Csomagolás. (sátor).

• Trek Panchami. Éjszaka sátor.

• Trek Doban. Éjszaka sátor.

• Trek Khewang. Éjszaka sátor.

• Trek Yamphudin. Éjszaka sátor.

• Trek Amje Khola. Éjszaka sátor.

• Trek Torontóba. Éjszaka sátor.

• Trek Tseram. Éjszaka sátor.

• Trek Ramje. Éjszaka sátor.

• Trek a Glacier Camp. Éjszaka sátor.

• Trek Kancsendzönga Bc. Éjszaka sátor

Kb. április 15-től Hegymászás 30-40 nap.

Levonulás:

• Trekk Ramje (sátor)

• Trekk Amje Khola. Éjszaka sátor.

• Trekk Yamphudin. Éjszaka sátor.

• Trek Khewang. Éjszaka Camp.

• Trek Panchami. Éjszaka Camp.

• Trek Ghopetar. Éjszaka Camp.

• Drive Gopetar a Badrapur és repülővel KTM Szálloda

• KTM.

• Indulás Budapestre! Érkezés május végén - június elején.

Nem vagyok csúcsformában, de még a lehetőség is odébb van. Május közepére kell időzítenem a legjobb állapotomat, amikor a legkedvezőbb körülmények várhatók nagy magasságokban is.

Egy expedíció ép elég jelentős esemény az életünkben, amint közeledik az indulás időpontja olyan érzés erősödik bennünk, hogy csak most, előtte ne történjen valami kisebb baleset, húzódás, zúzódás, rándulás. 2013 február elején a Kilimandzsáróról lefele poroszkálva történt velem olyan, ami eddig még nem és ami kapcsán az első félelmem a tavaszi expedíció lehetőségének elvesztése volt.

Szupermen repülő testhelyzetébe kerültem,  az egyik kéz előre kinyújtva ezt követi a hosszan kinyúlt test, lefeszített lábfejekkel. Csakhogy a cél nálam nem volt túl távoli mégis a reflexeim nagy becsapódásra számítottak. Kezem csuklóból derékszögben hajlított volt a tompításra felkészülve.

Soha nem estem ilyen szerencsétlenül.

Éreztem, hogy nem tudom korrigálni szanaszét csúszó lábaimat a meredek, salakos, törmelékes terepen és hogy már az esés védésére kell figyelnem. Éppen levettem a ruházatomból, elpakoltam a fényképezőgépet és neki indultam.

A lendület fejel előre vitt súlyos zuhanással. Hatalmas ütést éreztem a bal tenyeremen és a hónom alatt. Zsibbasztó fájások jöttek, nehezen dobtam le a hátizsákom, a sérülés lehetősége és mértéke a tavaszi expedíciót fenyegeti.  Valami történt a baloldalamon, de nem találok semmi különöset, a vállam viszont furcsán áll. Eltört a kulcscsontom! Sohasem volt ilyenem. Egy hozzám érkező társammal próbáljuk kitapogatni a helyzetet. Mégsem a kulcscsont, az ép. A váll ízületemnél van a gond, kiugrott a felkarcsont a helyéről és a hónaljamba feszül.

Ez elég komoly sérülés, láttam már ilyent, de nekem sohasem volt. Egy – két régebbi szerencsésen túlélt csúszás – zuhanásom után (Nanga Parbat '99, -Tátra 2010) volt olyan érzésem, hogy az összes ízületemet megzúztam és akár ki meg vissza is ugorhatott a vállam, de nem volt teendőm vele, jól gyógyult.

Egyszer kiugrott egy újízületem és ott a sziklán helyre raktuk, nehéz volt, de jobb rögtön az adrenalin buzgásban megtenni, amit lehet.

Tegyük helyre a vállamat!

A társam húzza, de mind a ketten bizonytalanok vagyunk. Jön a következő emberünk, tanáccsal – nem elég. Majd jön valaki, aki határozottabb. Az oldalra fekszem, ő szemben velem, lábát a hónaljamba nyomja és húzza a karomat. Vadul fáj de elviselhető, inkább attól félek, hogy többet ártunk. Szakadhat, sérülhet ín, ideg. Abbahagyjuk, rögzíteni kell és lemenni.

Erről a vulkáni kúpról nem lehet esés nélkül lejönni, mindenki többször elcsúszik. De jó lett volna óvatosabbnak lenni, most fokozottan figyelnem kell, minden hirtelen mozdulat extra fájdalmakkal jár. Lassan, óvatosan elkezdem ereszkedésem egy mellém szegődött helyi vezető segítségével, aki a hátizsákomat is átvette.

A fájás tompa, csak néha éles, amikor megcsúszok.

Nagyon hosszú fáradságos lemenet. A legjobb itt jó erőben leszaladni.

Elérve a Barafu tábort több orvossal is tudok beszélni. Fájdalomcsillapítót adnak, tanácsot a rögzítésre, meg hogy menjek le vele mihamarább kórházba.

Délután az egész csapattal lejjebb vonulunk egy tábornyit. Nem érzem vészesnek a fájdalmakat de vettem be fájdalom csillapítót. A sátorba nehéz lenne bemásznom és tűrhető helyzetet találnom. Az alvás egy külön kín, nincs az a helyzet, amely megfelelne. Kapok egy kis szobát ággyal, így jobb a helyzetem és aludni is tudok. Éjjel újabb fájdalomcsillapítót veszek be és alszom hajnalig, bár az alvás összemosódik a helyezkedéssel, ébrenléttel.

Reggel hosszú lemenet, amelynek az utolsó részén a nemzeti park mentő autója vár és visz el a kapuhoz. Kicsit szervezkedünk, majd a legközelebbi korházba vitetjük magunkat. Csapatunkból ketten kísérnek el, meg egy helyi vezető.

Ketten szorulunk valamilyen ellátásra, mivel egy társunk állapota súlyosan leromlott, magashegyi betegségben, amely az oxigénhiányos megterheléstől a szervezetünk keringésének a romlását jelenti