Az első magyar, aki elérte az Alpok összes négyezer méter fölötti csúcsát. Kétszer lett „Az év teljesítménytúrázója”, Erőss Zsolttal pedig meghódította a Kancsendzöngát. A Szeretlek Magyarország beszámolója.

 Fotók: Suha Péter2013-05-25 18:02


A hátizsákjában magával vitt egy kis Gyöngyös-zászlót, hogy kitűzze a Föld harmadik legmagasabb csúcsára. A csúcsra felértek Erőss Zsolttal, ám az alaptáborba már nem értek vissza. Kiss Péter május 22-én tűnt el társával a Kancsendzöngán. Ma, szülővárosában Gyöngyösön rá emlékeztek ismerősök, barátok és tisztelők.

Mécsesek, egy hegymászósisak és egy kötél jelezte az asztalon, hogy egy hegymászóra emlékeznek most a gyöngyösiek. A 26 éves sportolót és alpinistát Gyöngyös városa is támogatta a „Magyarok a világ nyolcezresein” elnevezésű expedícióban.







Péter kiváló sportoló volt. Gyerekkorában teljesítménytúrázó volt, kétszer is elnyerte "Az év teljesítménytúrázója" címet (2003, 2004). Hegyet mászni és barlangászni 18 évesen kezdett. Szép eredményeket ért el ezen a területen is. Körülbelül 15 kilométernyi barlangjárat feltárásában vett részt, majd a Magas-Tátra után első magyarként megmászta az Alpok összes (82 db) 4000 méter fölötti csúcsát.

A futás is a szenvedélye volt. Sokszor teljesítette a maratoni távot, ötször futotta körbe a Balatont. A 26. Budapest Nemzetközi Maratont (2011) barlangász-felszerelésben futotta végig.

Így emlékeznek Péterre a YoutTube-on:




"Nem gondolkodott a saját életéről, amikor egy másik emberét kellett megmentenie. "Emberileg és sportolóként is mindent megtett Zsoltért. Úgy gondoljuk, Peti igazi hősként halt meg" – nyilatkozta Klausmann Viktor Péterről. De nem csak ő, hanem még számos ismerős és ismeretlen írt a facebookos üzenőfalára.

Ádám:
"Én még a teljesítménytúrás időszakból ismertem Petit. A 2004-es évben szinte minden hétvégén együtt róttuk a kilométereket. Én így emlékszem rá. Nem gondoltam, hogy az utolsó emailnek, amit az alaptáborból írt április végén már soha nem lesz folytatása."







Tibor:
"A következő Balaton körüli futásomat Kiss Péter-nek fogom ajánlani és ÉRTE fogok futni!"

Krisztina:
"Kedves Peti! Én nem érzem úgy hogy itt a búcsú ideje! Szerintem élsz, ugyan nem virulsz, de küzdesz lefelé a nagy Hegyről. Gyere csak szépen lassan! Várlak a klubban."

Ádám:
"KissPé amennyire szerény, annyira lenyűgöző teljesítményeket ért el eddig, és tudjuk, hogy még több is van a tarsolyában, olyan pimaszul tehetséges. Én még mindig reménykedek, hogy ez sem fog ki rajta.
Szívszorító, ha arra gondolok, hogy nemrég még ő épített új utat a Mátrában Konyi emlékére."