Vincze Szabolcs, az expedíció szóvivőjének összefoglalója a történtekről:
Május 24-én vége a Magyarok a világ nyolcezresein Kancsendzönga-expedíciójának, mely egy sikeres csúcsmászás után tragédiával végződött: Erőss Zsolt és Kiss Péter is eltűnt a hegyen ereszkedés közben. A keresés eddig folyt, remény azonban már az eltelt idő miatt nincs. Kollár Lajos expedícióvezető szerint bele kell törődnünk a két hegymászó elvesztésébe, az expedíciónak pedig le kell vonulnia a hegyről az érkező monszun miatt. Mégis, mi történhetett?
"Most is vannak fenn sherpák kutatni, és a koreait is menteni - írta május 23-án délelőtt Kollár Lajos, a magyar Kancsendzönga-expedíció vezetője. - Ha Zsolték a sátrakban nem voltak, rádión nem jeleztek, látni nem lehet őket a négyes tábor feletti csúcsrészeken sem, akkor ott vége! 23-a van, ennyi időt nem lehet kint tölteni 8000 méteren, úgy legyengülve pláne. Ebbe bele kell törődni. Ugyanott folyik még egy közös mentés a koreai csapat két serpája és egy mászója van komoly bajban. Zsoltékat meg kellene találják, ha élnek, de nyomuk sincs! Közös az érdek, de nem találják. A Koreaiak a négyes egyik sátrában vannak! Onnan kell őket lementeni! Ők még élnek! Még! Holnap reggel el kell hagyjuk az alaptábort, itt a monszun a sarkunkban. 5-6 nap múlva érünk Kathmanduba!"
Ezek a hírek gyakorlatilag kimondták azt, amit senki sem akart hallani napokig, hogy Erőss Zsoltot és Kiss Pétert elveszítettük a Kancsendzöngán. Az interneten azóta számtalan hír kering, és mindenki úgy érzi, véleményt kell formálnia, még akkor is, ha a kertvégi emelkedőnél magasabbra talán nem is mászott soha életében, ezért nem is tudhatja, hogy valójában milyen hegyet mászni, pláne veszélyhelyzetbe kerülni a Himalájában.
A magyar hegymászás egyik legtragikusabb napját számtalan tényező befolyásolta, melyek végül tragédiához vezettek. A két mászó valóban későn érte el a csúcsot, nepáli idő szerint este hatkor, ami azt jelentette, hogy pár órájuk maradt arra, hogy a sötétedés beállta előtt ereszkedjenek. A döntésért azonban senkit nem szabad hibáztatni. Tény, ez magában hordozta a kockázatot, de a kiveteles képességű hegymászók azért is különlegesek, mert vállalják a kockázatokat még akkor is, amikor senki más nem vállalná. Ezt mindketten megtették már korábban is.
Másnap, 8100 méteren a Zsolton úrra levő hirtelen kimerültség számára is váratlan volt, de az éjszakai bivakolás ilyen magasan már semmiféle pihenést, regenerálódást nem biztosít. Semmit! Energiát von el a mászótól, amit csak később érez majd meg, mint Zsolt is. Kiss Péter jobb erőben volt, bár hogy pontosan mi történt ebben a magasságban, nem tudni, egy ideig együtt ereszkedhettek és bevárhatták egymást (Peti Zsoltot), de egy idő után Petinek gyorsabban kellett lefelé haladnia.
Újabb probléma volt, hogy kevés víz volt a párosnál, pedig ebben a magasságban a folyadékpótlás legalább olyan fontos, minthogy minél hamarabb elhagyjuk a 7000 méter feletti zónát. Ez leginkább annak volt köszönhető, hogy Erőss és Kiss jó formában érezte magát a csúcsroham előtt és alatt, ezért annyi cuccot akart magával vinni, ami még nem hátráltatja a haladást ebben a magasságban, és könnyebbé teszi a gyors ereszkedést is. A 8000 méter feletti bivakolás azonban mindent megváltoztatott.
Szerintem két lehetséges forgatókönyv létezik. Az első, hogy mivel kimerültek voltak, nem tudtak leereszkedni a IV-es tábor feletti ún. rámpán, aminek átmászása még egy kipihent mászótól is teljes koncentrációt követel. Ha így van, akkor előbb Kiss Péter, majd Erőss Zsolt csúszott ki, és zuhant le a rámpáról, és mivel testüket eddig nem találták meg, talán ez a valószínűbb verzió. A másik, hogy a kimerültség, és a kétszeri 8000 méter környéki bivakolás már sok volt nekik, és megfagytak a hegyen. Biztosat nem tudunk, és soha nem is fogunk tudni.
Tény: három nap után nincs esélye annak, hogy élve előkerülnek. Ebben a magasságban ennyi idő túlélhetetlen, és mivel az utolsó napon, mikor még látták Zsoltot, Peti már nem volt képben, ő pedig lassan ereszkedett, az is valószínűtlen, hogy akár más úton érhették el az alsóbb területeket. A keresésükre igyekvő serpák pedig semmi nyomot nem találtak arra vonatkozólag, hogy a 7600 méteren álló négyes táborba elértek, de más csapatok sem bukkantak Zsolték nyomaira. Ezek az információk beszédesek. A hivatalos közlemény szerint eltűntek, és ez a Himalájában egyet jelent azzal, hogy nem kerülnek elő többé élve.
A tragédia után másnap olvastam a veterán Carlos Soria szavait, aki a hegyen lévő expedíciókat hibáztatta, a sajátját pedig igyekezett piedesztálrra állítani. Nem szeretem az ilyen nyilatkozatokat, nem tartom korrektnek még akkor sem, ha van igaszságtartalma. Azzal vádolni egy expedíciót, hogy nem hajlandó fizetni a serpákat, egyszerűen nonszensz, leginkább azért, mert a magyar expedíció egyik kimondott célja, hogy nem is szeretne serpák segítségével feljutni a csúcsra. A kirakott fix kötelekért pedig a magyar expedíció is fizetett, a csúcstámadáskor pedig a kettes táborig taposták a nyomot. Nem szívesen hozok most az élet más területéről példákat, de megvédendő a magyar expedíciót, el kell mondanom, hogy ezzel vádolni egy "tisztán mászó" alpinistát olyan, mintha kinevetnénk egy profi atlétát, hogy miért nem doppingol többet, mert így sosem fogja utolérni Usain Boltot. A példa természetesen túloz, de érzékletes szerettem volna lenni.
Erőss Zsolt halála nemcsak Magyarországon, de a világon is visszhangot vált ki. Szomorú, hogy saját országában olyan méltatlan és ostoba kommentháborút vált ki minden vele kapcsolatos esemény, ami máshol elképzelhetetlen lenne. Más országok büszkék egy ilyen emberre, és jól teszik. Magyarország a fotelkommentelők európai paradicsoma, sokak hozzáálása teljesen laikus, rosszindulatú, a hozzáértés tökéletesen kiolvasható hiánya miatt pedig teljesen hiteltelen. Akárcsak azok az információk, melyek felelőtlenül reményt ébresztenek egy ilyen tragikus szituációban.
Én, mint hat éve az expedíció sajtószóvivője és barátja egyet tudok mondani most, a gyász közepette: nagyon köszönök neked mindent Zsolti, életem egyik legnagyobb ajándékának tartom, hogy jóbarátomnak tarthattalak. Nem mondom el azokat, amiket már ezren elmondtak előttem, de hidd el, még az unokáim is tudni fogják, ki volt Erőss Zsolt, nagyapa barátja, hegyek óriása.
Forrás: expedicio.hu
Utolsó kommentek